A ház története
Az unitárius püspöki rezidencia épülete Kolozsvár egyik legjelentősebb gótikus részleteket őrző polgár¬háza, melyet az évszázadok során többször bővítettek, átalakítottak. A művészettörténeti és régészeti kutatás az épület történetére vonatkozóan számos, Kolozsvár és Erdély közép- és kora újkori művelődéstörténete szempontjából is jelentős részlet felderítését tette lehetővé.
I. A ház keleti traktusa, a szintenként kéthelyiséges, pince, földszint és emeletből álló kőépület a XIV. század végén vagy XV. század elején épült. Ezzel szemben, a mai kapualj nyugati oldalán egy kisebb, szintén emeletes kőépület állt. Ekkori tulajdonosainak nevét nem ismerjük.
II. Az épület második periódusaként tekinthetünk arra a nagy építési szakaszra, amikor a XV. század második felében beboltozva a kapualjat, a két házat egyesítették és az egységes emeletet kialakították. Az emeletre vezető lépcsőt falba mélyített faragott kő fogódzóval látták el, melyhez hasonlót polgári épületben Erdélyben eddig nem találtak. Ekkor készült a kapualj három gótikus, élszedett, nagy íve és a címeres, gótikus kapukeret is. A kapualj nyitott ívei mögötti helyiséget akkor még gótikus gyámkövekre támaszkodó fafödém zárta. A címer tanúsága szerint a ház építője Kolozsvár egyik befolyásos és tehetős polgára lehetett.
III. A házat a XVI–XVII. század során, feltehetően céhes mesterember tulajdonosai többször is felújították. Közülük Szabó György, Zsuponics Gábor, Merten Kannengieser neve ismert. A homlokzatokat reneszánsz stílusú faragott kő ablakkeretekkel egészítették ki, az emeleten fennmaradt egy XVII. századi téglapadló, a helyiségeket a kor divatjának megfelelő kályhákkal fűtötték. E korszak építészeti újításainak nagy része azonban elveszett, a feltehetően igen reprezentatív elemekről csupán töredékesen fennmaradt részletek árulkodnak.
IV. A ház újabb jelentős átalakításai a Wesselényi családhoz köthetők. 1735-ben Wesselényi Ferenc (1705–1771) Kolozsvári András városi szenátortól vásárolta meg az épületet. Nagyarányú építkezései során a nagyterem és a mögötte levő szoba kivételével beboltozták az emeleti helyiségeket, barokk ajtókeretek készültek a kapualjban, feltehetően ekkor épült az udvari homlokzat elé az íves tornác és ennek boltozott lépcsőfeljárója, elbontották a középkori és reneszánsz tüzelőket, és egységesítették a belső dekorációkat. A palota 1811 után vált ifj. Wesselényi Farkas (1782–1851) kolozsvári rezidenciájává, aki jelentős mértékű átalakításokat végzett. Ekkor készült a mai klasszicizáló homlokzat, az empire stílusú nyílászárók nagy része, és ekkor nyerte el a lépcsőház mai megmagasított kialakítását. Az emeleti nagyterembe ebben a periódusban került a parkettmintát imitáló festett padló, mely e megoldás ritka példája. Ebben a korszakban még állt a ház udvari homlokzatához toldott sütőház és konyha, melynek kőfala, padlórészletei és kemencéjének alapja a földszint harmadik helyiségében megtekinthető.
V. 1853-ban Biasini Domokos (1821–1895) vásárolta meg az épületet, melynek mai formáját az ő építkezései adták meg. Ő emeltette az egykori sütőház, konyha és istálló helyén az udvari emeleti traktust, modernizáltatta a ház korábbi részeit, lebontották a boltozatokat, új födémeket és új tetőszerkezetet emeltek. Ezekre az építkezésekre még 1869 előtt sor kerülhetett, mert az ebben az évben jegyzett telekkönyvben már 15 szoba szerepel.
VI. A Biasini család 1883-ban adta el a házat az Unitárius Egyháznak. Az egyház ezt követően csupán kisebb javítási és felújítási munkálatokat végzett. 2008-ig az épületet a mindenkori unitárius püspök rezidenciájaként használták.
VII. A ház helyreállítása 2009–2018 között több szakaszban valósult meg. A Magyar Unitárius Egyház döntése alapján az épület új funkciókkal a közösséget fogja szolgálni. A Vallásszabadság Házában konferenciatermek, múzeum, kiállítóterek és egy valláskutató központ fog működni. A földszinten egy könyvesbolt és egy vendéglő, a tetőtérben vendégszobák járulnak hozzá az új intézmény hatékony működéséhez.
